A legtöbb ember úgy képzeli el az életét, mintha csak egy filmben szerepelne, aminek természetesen saját maga a főszereplője. A környezetében lévőknek, pedig különböző szerepeket osztogat. Van aki hasonló főszerepet kap, de vannak akik mellékszerepeket, vagy csak egy-egy „epizódban” kapnak helyet. Sokszor bele sem gondolunk, hogy a legjelentéktelenebb statisztának a filmünkben is van egy saját filmje, aminek viszont ő a főszereplője. Talán ha belepillanthatnánk a filmjébe, teljesen megváltozna róla, az eddigi semleges vagy esetleg negatív véleményünk. Lényeg a lényeg, hogy megérdemli például egy bolti eladó, hogy köszönjünk, megköszönjünk és elköszönjünk tőle, ha már valamiféle kapcsolatba lépünk vele nap mint nap.

Nehéz dolog kiismerni az embereket, és talán még nehezebb saját magunkat. Hogy viselkedjünk bizonyos helyzetekben, hogy az emberek a legjobbat gondolják rólunk. Mikor bekerülünk egy új, számunkra még ismeretlen környezetbe, talán akkor a legnehezebb megtalálni a helyes viselkedési formát. Persze vannak, akik a személyiségük révén könnyen feloldódnak egy új helyzetben, de van akinek ez nehezebben megy.  Hogy viselkedjek? Legyek távolságtartó? De akkor azt fogják hinni, hogy egy zárkózott, unalmas vagy nagyképű ember vagyok. Vagy jópofáskodjak, és szóljak bele  mindenbe? Akkor meg feltűnési viszketegségben szenvedőnek fognak tartani. Mindenesetre önmagát, elsőre nagyon nehéz adnia az embernek. Persze az is sokat számít, milyen új környezetbe kerülünk, milyen a fogadtatás, nyitottak-e az irányodba, vagy egyáltalán nem kíváncsiak rád. Mikor belépünk egy új közösségbe olyanok vagyunk, mint mikor egy új kapcsolatba kezdünk bele. Próbáljuk a legjobb oldalunkat mutatni, de szépen lassan az idő múlásával mindenkiből elő bújik a valódi énje.

 Legegyszerűbb az iskolás évekre visszaemlékezni. Az első nap, harminc egymásnak teljesen idegen gyerek ül kissé feszéjezve az iskolapadban, és szép lassan próbálja megismerni a többieket. Először a szomszédját, majd a mögötte ülőket, aztán a nap végére már a legutolsó padban ülőkről is tud magában véleményt formálni. Szépen lassan kialakulnak barátságok, kis csapatok. Mégis ha megpróbálok visszaemlékezni, hogy a suli elején kik voltak egymással nagy barátságban, sok esetben az iskolás évek végére talán már a legnagyobb riválisokká váltak. Akik az elején a legnagyobb hangúak voltak sokszor kiközösültek, a legcsendesebb pedig gyakran kibontakoztak.

Mindenesetre túl sokat ítélkezik az ember. Nehezen fogadja el, ha valaki másként éli meg az életét. A központi figurák gyakran lenézik a csendesebbeket, a csendesebbek meg irigykednek és komolytalannak gondolják a felszabadultabbak viselkedését. A más-más eszméket valló emberek, nem is próbálják megérteni egymást. Az idősebbek lekezelik a fiatalabbakat, a gazdagok a szegényeket. A szegények meg irigykednek a gazdagra.

Ahogy mi viselkedünk mindig az a tökéletes, az megkérdőjelezhetetlen. De azért évek múlva mikor visszatekintünk - eszünkbe jut, hogy az a tökéletes talán annyira nem is volt olyan tökéletes. Oda kell figyelni, hogy kik azok az emberek, akiktől valóban pluszt kapunk és általuk fejlődünk, s kik azok, akik összességében csak hátráltatják a fejlődésünk. De arról sem szabad megfeledkezni, hogy alapvetően minden emberben benne van a jó, és lehet hogy pont a te feladatod az, hogy a felszínre hozd a másik értékeit.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.