A XXI. században egyre inkább megfigyelhető jelenség a vallások és a vallásosság elkopása. A mai fejlett világban az ember lassan bármire képes. Ma már minden elfogadott, a technikai fejlődés megállíthatatlanul könnyíti meg az életünket, lassan már nincs szükség istenképre, mert az ember saját magából csinál istent.

Viszont elfeledkezik arról, hogy lehetséges egy egészen másfajta - a szereteten és a megbocsátáson alapuló „uralkodási” forma, egy teljesen másképp működő hierarchia, mint amit az ember követ itt a Földön.

De ezt egy egyszerű személyes tapasztalatra is ki lehet vetíteni. Amikor bajban vagyok, nem mennek jól a dolgok, akkor fohászkodom, segítséget kérek, szabadkozom. Majd mihelyst elkezdenek jobban menni a dolgaim & minden „happy”, hajlamos vagyok megfeledkezni arról, hogy honnan jött ez a segítség, a szentmiséket egyre inkább hanyagolom, majd azt veszem észre magamon, hogy teljesen eltávolodtam Istentől. Most minden jó, nincs rá szükségem. Aztán persze kezdődik újra az ördögi kör.

Ha ez már így megy kicsiben a mi egyszerű életünkben, akkor nincs mit csodálkozni azon, hogy a fejlett háború- és éhségmentes nyugati civilizációban sem működik másképp. Amíg nem történnek az egész világot megrengető dolgok és viszonylagos jólétben élnek az emberek, addig a vallásos emberek száma sem fog számottevően növekedni.

 Van egy csoportja az emberiségnek, akik megfejthetetlen okok miatt, talán irigységből, de valamiért támadják az egyes vallásokat. Most a személyes példám miatt a kereszténységre gondolok, bár biztos vannak minden vallásban hasonló esetek. Nagyon sokszor találkozom az álszent keresztények kifejezéssel, vagy azok „a pedofil papok” szavak hangoztatásával. Pedig a keresztény vallású emberek és a papok is ugyanolyan vétkező emberek, mint bárki más. Attól, hogy valamiféle dogmák szerint próbálnak élni, nem lesznek tökéletesek, és ugyanúgy bűnbe eshetnek. A papok pedig óriási áldozatot hoznak az életükben azzal, hogy cölibátusban élnek. Biztos vannak köztük olyanok is, akik nem bírják ezt a keresztet és ettől olyan frusztrációba kerülnek, amitől eltorzul a személyiségük. Ilyenkor természetesen el lehet ítélni az adott személyt,  de ezt ráhúzni általánosságban az összes papra az számomra elfogadhatatlan.

 De nem csak kívülről lehet kritizálni az egyházakat. Egy vallásos ember is meghasonulhat önmagával, az Istenbe vetetett hitével és az egyházával. Minden embernek vannak olyan időszakai, amikor elgondolkozik azon, hogy valóban létezik-e Isten, és hogy valóban az-e a tökéletes közösség, amelyikben benne van. Gondolatban már sokan megreformálták az egész egyházuk működését. Sokan mondják, hogy az egyházak nem alkalmazkodnak a világ változásaihoz és egy régimódi „divatot” követnek. Ezzel a ténnyel bizonyos esetekben akár még egyet is lehetne érteni - Csak ilyenkor azon nem gondolkoznak el ezek az emberek, hogy a világ épp jó irányba változik-e, és hogy valóban ezekhez az elvekhez kellene mindenkinek alkalmazkodnia!?

 Egy ateistával, vagy aki csak „papíron van megkeresztelve”, azzal nagyon nehéz elbeszélgetni arról, hogy miért is jó a vallás, mi az a  plusz amit ad az ember életének. Talán pontosan ezért nehéz, mert nem tudják, nem élik meg azt a pluszt, amit szavakba önteni nagyon nehéz. Többször fordult már elő velem, hogy elhívtam vasárnap este magammal egy olyan embert, aki csak karácsonykor vagy egyáltalán nem jár templomba. A legjobb az egészben, hogy mikor vége a misének, majd kijövünk a templomból és megkérdeztem, hogy na milyen volt?  - a legtöbb esetben mindenki valami melegségről és jóérzésről beszélt, ami elöntötte a lelkét. Ezek azon pillanatok egyike, amikor nem csak a másik emberben kezd el csirázni valami, hanem ezáltal a saját hitünk is erősödik. Egy vasárnapi szentmise rengeteget számíthat a következő hétre nézve. Egyrészről mert olyan kétezer éves tanításokat hallhatunk, amik a mai korban is egy az egyben megállják a helyüket, másrészt meg olyan gondolatok szállják meg a kis fejünket, amelyek a rohanó hétköznapokban sose jutnának eszünkbe. Így erőt tudunk meríteni a következő hét nehézségei leküzdéséhez.

 Valamilyen szinten (majdnem) minden vallás ugyanahhoz a „lényhez” szól, csak a Föld kultúrájának a sokszínűsége miatt, mind máshogy és máshogy szólítjuk meg. Pontosan ezért gondolom úgy, hogy minden embernek szíve joga eldönteni, hogy élete folyamán akár váltson, és azt a vonalat kövesse, ami a szívéhez közelebb áll. Bár itt azért meg kell jegyezni, hogy manapság Európában egyre nagyobb teret hódít, a különböző keleti vallások kedvelése és utánzása. De itt sajnos a legtöbbször nem az Istenkeresést, hanem sokkal inkább az új ismeretlen dolgok iránti kíváncsiságot, illetve az egymás majmolását lehet látni a háttérben.

 Summa summarum a vallásos ember óriási előnnyel élheti az életét, mint a nem vallásos sorstársai. Van amikor elgondolkozom rajt, hogy mi van ha ez az egész intézményesített egyház butaság, vagy hogy mi van ha nincs is Isten, csak a jó és a rossz közötti különbségtétel miatt hozták létre az egész rendszert, hogy ne úgy éljünk mint az állatok. Mi van akkor, ha mégiscsak az ateistáknak van igaza!? A gondolatmenet végén mégis mindig arra jövök rá, hogy ha mindez még igaz is lenne, akkor sem hibázok azzal, hogy ezt a pozitív értékrendet képviselem és próbálom napról napra jobbá és erősebbé tenni magamban, mert ez egy JÓ irány.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.