Ha valaki megkérdezne, mit akarok elérni az életben, biztos valami hasonlót válaszolnék: … Olyan egzisztenciát kiépíteni magam köré, aminek eredményeképpen, ülnék a kis kertes házam nappalijában, a bőrkanapémon, a fullHD-s vékonytévém előtt, a feleségemmel és a gyerekeimmel. A garázsban meg brümmögve várna rám a legújabb M3-as BMW-m… Mint egy amerikai romantikus vígjátékban. Senki nem lepődne meg, ha ezeket hallaná, hiszen mi mást kívánhatna magának az ember… ez így teljesen rendben van. Miért is gondolnám másképp!? Ezt sugallja a társadalom, a média, a filmek, még a család is.

Azért néha felvetődik bennem a kérdés - Vajon tényleg a XXI. század az emberi civilizáció aranykora!? Vajon a korábbi korokban élt emberek, irigykedve néznek le ránk? Hiszen a fejlett nyugati társadalmakban nincs éhezés, nem pusztítanak háborúk, a gépek megkönnyítik az életünket, a gyógyszerek megóvnak bennünket a betegségektől, az ember nem élet és halál közt éli mindennapjait. Azt is mondhatnánk, hogy ez egy tökéletes világ. Nincs más dolga az embernek, csak a boldogságérzetét kell egyre-egyre magasabb szintre emelnie.  Erről szól a fogyasztói társadalmunk, az újabb és újabb dolog tulajdonlása által generált boldogságérzet szinten tartása. Amiben a legtöbben arra törekszünk, hogy meglegyen a legújabb telefonunk, számítógépünk, autónk, a divatguruk örültebbnél örültebb ötleteiket viseljük... Bármennyire is tudunk panaszkodni, hogy erre nincs pénz - arra nincs pénz, a legújabb érintőképernyős telefonok azért húzzák a zsebeinket. Mert hát az kell, meg milyen hasznos, meg mennyi mindent tud. Megkönnyíti az életünket! Okosabb, mint egy ötödikes… Tényleg ezt a trendet kell folytatnunk!?  Miért éri meg a médiának és az államoknak, ezt belénk sulykolnia!? Miért fontos ennyire a fogyasztásunk? Miért fontos, hogy „mindenünk” meglegyen?

A világ gazdasági növekvése a XX. század második felétől napjainkig már nagyobb, mint a civilizáció kezdeteitől a XX. századig.  Ez azt is jelenti, hogy a természeti erőforrásokból többet fogyasztottunk a ’80-as évektől, mint előtte az emberiség összesen.  Lassan-lassan el fog fogyni alólunk a talaj. Ezt látják a „nagyok” is, mégsem történt eddig érdemi változás. A reklámok ugyan úgy csak a mérhetetlen fogyasztásra sarkalnak bennünket. Ezek hatására olyan dolgokról kezdünk el álmodozni, amit nem engedhetnénk meg magunknak (egyébként nem is lenne rá szükségünk). Ezért az áhított cél elérése érdekében felveszünk áruhiteleket, amivel igazából az időt vásároljuk meg, mert nekünk azonnal szükségünk van a vékonytévére, mert nem fogunk rá hónapokig gyűjtögetni, meg egyébként is, most akciós !!! 

Nem beszélve arról, hogy a gyártók harminc évvel ezelőtt még képesek voltak húsz – huszonöt évig működő háztartási gépeket gyártani. Most ebben a gigantikus technológiai fejlődésen átesett világban, miért kell ötévente a szuperszonikus mosógépeket lecserélni? Ha elromlik, miért nem lehet alkatrészt kapni hozzá, miért kell újat venni? Mitől lett ennyire személytelen, és kizsákmányoló az emberi természet. Nem foglalkozva azzal, hogy ezzel a hozzáállással, lassan de biztosan egy óriási szemétdombon fogunk élni.

Egy agyonhajszolt életbe kényszerül bele az ember. A lemaradástól rettegve egyre többet dolgozunk, hogy mindent megvehessünk, ami a „szomszédnak” is meg van. Egyre kevesebbet foglalkozunk a családunkkal, a közösségi életünket egyre inkább az interneten éljük meg, így az emberi kapcsolataink egyre szegényesebbé válnak. Egyre inkább életuntakká, boldogtalanokká válunk, mert egyszerűen nincs semmire időnk. Lassan közömbössé válunk minden olyan dolog iránt, ami nem az anyagi helyzetre vonatkozik.

A mai világ jelszavának is lehetne nevezni – a valósítsd meg önmagad – szállóigét. Csak te számítasz, taposs el mindenkit, hogy egyre feljebb és feljebb juss a ranglétrán. Ma már nem probléma, ha csak mások rovására tudsz sikereket elérni, hanem érték. Mindenki a saját boldogságáért küzd, elfelejtve azt, hogy azt csak a mások boldogsága révén találhatja meg. A nők nem a családalapításon merengenek, hanem a karrieren, mert igenis egyenrangúak a férfiakkal, meg kell valósítaniuk önmagukat… persze a konyhában már egyre kevesebben képesek rá. Főzés helyett megszállják a plázákat, itt annyi ruhát képesek felhalmozni, mint a Máltai Szeretetszolgálat egy év alatt.  A Marilyn Monroe által felállított 90-60-90-es méreteket sorolják álmaikban is, és képesek ezért egész nap vattát enni, hogy 42-ről lefogyjanak 37 kilóra. Vannak országok, ahol azért éheznek az emberek, mert nincs mit enniük, nahát ezt a nyugati árja sikeresen megfejelte azzal, hogy azért éhezteti magát, hogy megfeleljen a társadalma beteges elvárásainak.

A szórakozóhelyeken egyre nagyobb teret hódít a józanul élvezhetetlen elektronikus "tuctuc" zene, ahol tablettákkal a szájukban rohangálnak a kiskorúak, epilepsziás mozdulatokkal csápolva a toplistákat vezető „zeneszerzők” remekműveire.

A médiából az esetek nagy részében csak a rossz hírek jutnak el hozzánk, katasztrófák, bűnesetek, terrorcselekmények stb. . A jó hír már nem hír. A médiumok is már érdekeket képviselnek, képtelenség kiolvasni belőlük, hogy igazából milyen világban is élünk. „A kis igazságokat is nagy hazugságokba csomagolják.”  Már a nyolcvanmilliomodik MegaCsillagSzületikkel és Édenvilágokkal próbálnak tovább butítani, és a tévé elé kényszeríteni bennünket, hogy a lehető legkevesebbet gondolkozzunk.

 Elhitetik velünk, hogy egyéniségek vagyunk, mégis ettől a sok egyéniségtől kezd teljesen elszemélytelenedni a világ. Hol lesz ennek a vége? Senki nem akarja észrevenni, hogy teljesen rossz irányba halad a „fejlődésünk”!? Dehát mit tehetünk mi egyszerű emberek? Egyáltalán tudunk valamit tenni? Fel tudunk ébredni a mesterséges komában tartott társadalomból!?

 Van rá esély, és nem kell nagy dolgokban gondolkodni. Csak fel kellene ismerni, hogy mire van igazán szükségünk, és mi az, ami teljesen felesleges körülöttünk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.