A karácsony közeledtével egyre többet lehet látni a villamoson ülve, a mozgólépcsőn várakozva, a youtube videók előtti fantasztikus reklámokban, a technológiai fejlődés csodáinak egyre újabb és újabb vívmányait. Van az embereknek egy csoportja, az úgynevezett technománok, akik a féléves kütyüjüket képesek az első ilyen „felszólításra” lecserélni. A másik csoportba azok tartoznak, akik próbálnak ellenállni, de végül őket is beszippantja a XXI. század csodája.

 Olvastam egy emberről, aki ráébredt arra, hogy ennek az őrült technikai fejlődésnek hosszútávon nagyon súlyos szociális és társadalmi következményei lehetnek. Ezért kitalálta, hogy innentől fogva nem használ sem mobiltelefont, sem számítógépet, és nem is néz tv-t. Elmondása szerint, az első egy-két hónapja olyan volt mintha kicserélték volna. Sokkal jobban tudta élvezni az életet, többet volt a szabadban, és olyan „egyszerű” dolgokkal foglalta le magát, mint még előtte soha. Leírhatatlanul élvezte ezt az időszakot. Kiegyensúlyozottabbá vált, megszűntek a depressziós, magába fordulós időszakai, és sokkal jobban tudott örülni minden egyes apróságnak a világban.  Aztán teltek múltak a hónapok, és egyre inkább arra lett figyelmes, hogy mivel az a rengeteg információ, amit az emberekbe nap mint nap beleinjekcióznak, nem jut el hozzá, egyre jobban és jobban kezd kiszorulnia a világból. Mivel nem volt mobiltelefonja, ismerősei és barátai nem tudták elérni, emiatt szépen lassan tűntek el a környezetéből az emberek. A hétvégi találkozókon egyre inkább unatkozott, mivel egyre kevésbé tudott hozzászólni az aktuális témához. Egyre kevésbé is értette miért olyan fontos, a mucsaröcsögei kisbolt kirablása. A „kísérletet” egy év elteltével abba kellett hagynia, mivel teljesen kiszorult a társadalomból. Barátai, ismerősei eltűntek, munkahelyéről kirúgták és mély depresszióba esett.

 Most gondolhatná az ember, hogy hoppá akkor a mai világban tényleg szükségesek ezek az eszközök az életben maradáshoz. Ez valóban igaz, de egyben nagyon veszélyes is. Természetesen egyetértek azzal, hogy rengeteg hasznos funkcióval vannak ellátva ezek a kütyük, de mégis úgy látom, hogy sokkal nagyobb szerep és pénz jut a haszontalan dolgok fejlesztéséhez, mintsem azoknak amik valóban előbbre vinnék a világot.

A másik veszélyes oldala pedig, hogy az emberi kapcsolatokat, a gondolkodásra való hajlamot hosszútávon teljesen leépíti. Nem gondolom, hogy holnap vagy egy év múlva ez égetően fontos kérdés lesz, de egy tíz-tizenöt év elteltével lehetséges, hogy a technománia mint betegség, valamilyen formában munkával fogja ellátni az orvosokat.

 Mivé fog torzulni az emberi jellem, mikor nap mint nap a tv magához láncolja az embereket, teljesen kizárva az esti családi beszélgetéseket az otthonokból. Nem is beszélve arról, hogy mennyi felesleges időt töltünk el az interneten való szörfözgetésekkel, ahelyett hogy egy könyvet fognánk a kezünkbe. Sajnos ez a személyiségbutító folyamat már kiterjedt a közösségi terekre is. Sokszor feltűnik, mikor egy szomjoltó helyiségben jókedvűen pótoljuk az aznapi folyadékveszteséget, hogy a szomszéd asztalnál ülők, nem egymás társaságát élvezik önfeledten, hanem mindenki lefelé meredve nyomogatja a telefonját.

Egyszer meglátogatott egy kedves ismerősöm, akit a vendégfogadás íratlan szabályai szerint hellyel kínáltam, majd érdeklődtem a napi folyadékveszteségéről, és a legjobb tudásom szerint próbáltam is pótolni azt. Ezek után számomra elég kínos szituációba kerültem. Mivel pár mondat után nekiállt a mobilját nagy bőszen nyomogatni. Így kénytelen voltam 20 percen keresztül az asztalon könyökölve meredni a semmibe. Hogy a mobiljával való találkozása meddig tartott nem tudom megmondani, mivel egy idő után a vendégfogadás íratlan szabályait áthágva felálltam az asztaltól és lefeküdtem aludni.

Mindezek tudatában mégis vannak olyan tudósok, akik azt kutatják, hogy vajon mitől lett a XXI. század népbetegsége a depresszió.

Ennél már csak az szokott még jobban megnevettetni, amikor azok a bizonyos 90 előtt született emberek, a saját vállukat veregetve beszélnek arról, hogy mennyire más volt az ö gyerekkoruk. Ők még a sárban dagonyáztak reggeltől estig, bezzeg a mai fiatalok a számítógép és a facebook előtt nőnek fel. Ilyenkor hajlamosak megfeledkezni arról, hogy az anno sárban dagonyázó kisgyerekből felnőttkorára ugyanolyan beszippantott facebook-, tv-, internet- és okos telefon függő lett, mint a mai fiatalokból, akik a felnőttek szokásait majmolva teszik ugyanezt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.